A világ bennünk van, és nem mi vagyunk a világban. Ezt persze csak úgy lehet megérteni és megélni, ha kutatjuk, “megtaláljuk” és tudjuk, kik vagyunk. De azzal is lehet kezdeni, hogy kik nem vagyunk. Mi az, ami biztosan nem vagyunk, legalábbis nem vagyunk egyenlőek vele? Csak gondolatébresztőnek: a fizikai testünk; a nevünk; a foglalkozásunk; a családi állapotunk; az eddig elért “eredményeink”; egy fotóalbum, amelyben életünk egy-egy fontos eseménye van rögzítve; a gondolataink, amelyek szinte megállás nélkül áramlanak, kommentálnak mindent, a múlttal és a jövővel foglalkoznak, megakadályozva, hogy megéljük az ‘itt és most’ pillanatát… A gondolataink is bennünk vannak, de meg tudjuk őket figyelni, lehetőségünk van nem foglalkozni velük, nem belemerülni ebbe a végtelen folyamba, mely sehová sem vezet.
A szeretet bennünk van. Nincs szükség semmilyen külső körülményre ahhoz, hogy igazán boldogok legyünk, és érezzük a szeretetet akkor is, ha épp nem valaki vagy valami felé irányul. Ha meglátjuk mindenben a szépséget, az isteni fényt, és a létezést önmagában a legnagyobb csodának érezzük, akkor azt is tudjuk, hogy ez belőlünk fakad. Természetesen nem a személyiségből, nem abból, aminek tudattalanul hisszük magunkat, hanem igaz lényünkből, Önvalónkból.
Ha nehézségeink vannak, ha szenvedünk, a probléma bennünk van. De a megoldás is bennünk van! Mi teremtjük a nehézségeinket, és az adott megoldandó feladatból, szituációból mi hozunk létre problémát, megnehezítve a megoldást. Ha pusztán elfogadjuk a tényt, hogy szembe kell néznünk valamivel, akkor ahelyett, hogy sorscsapásként, igazságtalanságként, újabb problémaként tekintünk rá, a megoldás irányába fogunk elindulni. Ennek minden esetben három útja van: megváltoztatni a helyzetet; elfogadni, hogy úgy van, ahogy van; vagy kilépni belőle.
A lehetőség bennünk van. Mi teremtjük a saját valóságunkat, a világunkat. Mindenki máshogy látja, érzékeli, éli meg a világot, a történéseket, a saját életét. Ahányan vagyunk, annyi teremtett kis univerzum van. Mi dönthetjük el, mit kezdünk ezzel, milyenné formáljuk a világunkat és magunkat. És persze ez hatással van másokra is, mások világára is. Ezek a világok nem elkülönülten léteznek: épp ellenkezőleg, milliónyi szálon kapcsolódnak egymáshoz. És minél inkább értjük és ismerjük magunkat, annál jobban fogunk másokat is megérteni és igazi lényüket megismerni. Erre mindenkinek lehetősége van, és ez az egyedüli út ahhoz, hogy béke legyen bennünk és így a világban is.
És ha minden bennünk van, mi van rajtunk kívül? Ha tudjuk, hogy mi is a Fényből jöttünk és fényből vagyunk; ha tudjuk, hogy a Szeretet nem egy korlátozott érzelem, ami vagy van, vagy nincs, hanem az a létezés alapja; ha tudjuk, hogy az igazi változás akkor jön el, ha egyenként mindannyian, de legalább minél többen akarjuk a jót és dolgozunk ezért elsősorban önmagunkon, önmagunkban, majd közösen, egyre többen – akkor érezni fogjuk, hogy nincs rajtunk kívül senki és semmi: mind Egyek vagyunk.
Szöveg: Füzi
Fotó: K. L.