Már az önmagában is egy csoda, hogy van létezés. Pontosabban, hogy megtapasztalható a létezés. Azt, hogy létezünk, mindannyian tudjuk – de vajon megéljük-e a maga tiszta formájában? Tisztában vagyunk-e azzal, hogy a mi létezésünk is “csak” azért van, hogy magát a létezést tapasztaljuk meg a létünk által?
Ha ez túl bonyolultan hangzik számodra, gondolj bele (érezd meg), hogy mi az, amit mindenféle kétség nélkül ki tudunk jelenteni, amibe semmilyen módon nem lehet belekötni: az, hogy létezünk. Ezt, amit hívhatunk tudatosságnak, minden pillanatban érezhetjük, ha odafigyelünk rá, és nem veszünk el a gondolatainkban. És ha a létezés érzését, egyszerűségét, egyértelműségét megéljük, akkor csodaként is tekintünk rá. És még csak körül sem néztünk.
Ha nyitott szívvel, tiszta lélekkel, látó szemekkel élünk, járunk a világban, illetve a számunkra jelenleg otthont adó Földön, akkor a létezés megannyi csodáját figyelhetjük meg. Nem csak a már-már közhelynek számító természeti csodákra gondolok (ezek a legfeltűnőbbek, egyfajta nézőpontból a legszebbek is), hanem minden mozzanatára az életnek – a lélegzetvételtől kezdve a másokkal való kapcsolódáson át (ami persze elsősorban az önmagunkkal való kapcsolódás) minden jelenségig, amit megtapasztalhatunk, átélhetünk ezen az utazáson, amit életnek nevezünk.
Annyi gyönyörűség van a mindennapokban, minden élőlényben a legapróbbaktól kezdve a galaxisokig és még tovább; és ha figyelmesen nézzük, felfedezhetjük ugyanazokat a mintákat, ugyanazokat a számokat, ugyanazt a szeretetet mindenben, ami létező, ami teremtett. Boldogságot tud okozni a Napnak egy sugara, egy virág látványa, a szivárvány, a hegyek, a tenger – de ugyanúgy egy kedves szó, egy ölelés, egy rég várt találkozás. És ezeken túl, a kapcsolódás önmagunkkal, a lelkünkkel, és mindannyiunk közös eredőjével, a Forrással, Istennel, az Egy-gyel. Pusztán attól folyamatos boldogságot tudunk érezni, hogy létezünk, és hogy minden más is létezik.
Persze idáig el kell jutni – mi más is lehetne egyik fő célja az emberi létezésnek, hogy eljussunk oda, ahol csak a boldogság van, ahol mindentől függetlenül béke van, csend van, harmónia van, egység van. Hogy ez nehéznek, talán lehetetlennek tűnik? Természetesen; minden csak nézőpont kérdése – de ha törekszünk rá, hogy meglássuk a jót a lehető legtöbb mindenben és mindenkiben (kezdve önmagunkkal!), akkor már tettünk egy lépést. A virág nem azért gyönyörű, hogy minket elkápráztasson; ő csak létezik, s a létezés csodájával erőfeszítés nélkül éri el azt, hogy mi is érezzük ezt a csodát – legyünk érte hálásak!
Szöveg: Füzi
Fotó: Brigi