Túl gyakran, szinte folyamatosan ahhoz képest cselekszünk, teszünk vagy nem teszünk valamit, hogy szerintünk mit szólnak majd mások, mit gondolnak rólunk, mi lesz a visszajelzése a külvilágnak. Úgy élünk, mintha az lenne a fokmérője a tetteinknek, sőt az egész létezésünknek ebben a formában, hogy hogyan ítélik meg mások. Ez félelemből ered, és totális zsákutca.
“A mindenséggel mérd magad!” – mondja József Attila az Ars poetica című versében. Senki nincs, aki jogosan ítélkezhetne felettünk: csak az számít, hogy amit gondolunk, mondunk, teszünk, hiteles-e, autentikus-e; egységben van-e azzal, amik igazán mi vagyunk, belül. Azért létezünk, hogy másoknak megfeleljünk, hogy a társadalmi elvárások szerint éljünk? Ha valamit igazán szeretnénk, miért hagyjuk, hogy a vélt vagy valós következmények eltántorítsanak attól, hogy megtegyük? Miért fontosabb az, hogy ne nézzenek ránk ferde szemmel, hogy ne ingassák a fejüket, hogy ne tegyenek megjegyzéseket, mint az, hogy boldogok legyünk? “Nincs alku – én hadd legyek boldog!” (szintén József Attila: Ars poetica).
Úgy élek, ahogy én szeretném; olyan dolgokat mondok és teszek, amelyek megfelelnek a jelenlegi életfelfogásomnak, világnézetemnek, amelyek egységben vannak azzal, amit belül megélek – mások ezért furcsának gondolnak, a hátam mögött vagy a szemembe megjegyzéseket tesznek, nem fogadnak el… és akkor mi van? Ez nem az én dolgom, rám az nincs hatással. Ezzel nekik van tennivalójuk: miért töltik az idejüket azzal, hogy másokat megítéljenek, másokon nevessenek, felháborodjanak? Miért nem magukkal törődnek? Miért nem teszik fel a kérdést, hogy ők boldogok-e?
Aszerint élni, hogy mik az elvárások akár a társadalom, akár a tanárok, a szülők, a barátok, vagy bárkik szerint, teljesen félrevisz minket: nem azt tesszük, amit igazán szeretnénk, talán nem is tudjuk, mit szeretnénk… A mostani társadalmi berendezkedés álszent és manipulatív módon meghatározza még azt is, hogy miről mit gondoljunk. És ezt olyan ügyesen teszi, hogy észre sem vesszük…
Valaki nem fogad el, mert úgy élsz, ahogyan neked jólesik? Rendben, ez nem a te problémád. Valaki kifejezésre juttatja nemtetszését a “viselkedéseddel” kapcsolatban? Megszegsz olyan szabályokat, amelyek ellentétesek a józan ésszel, a természetessel? És akkor mi van? Mi olyan fog történni, ami fontosabb annál, mint hogy te önazonos és boldog vagy? Értelemszerűen ez az egész csak akkor igaz, ha gondolatainkkal, szavainkkal és tetteinkkel nem bántunk senkit, nem okozunk kárt senkinek – de minél inkább autentikusabbak és önazonosabbak vagyunk, annál kevésbé bántunk másokat, annál inkább a szeretet vezérel bennünket; és fordítva.
A legfontosabb, hogy belül legyen minden tiszta: hogy tudjuk, mit szeretnénk, hogy érezzük a mindenség (Isten, univerzum, szeretet) törvényeit, és aszerint éljünk, minél inkább egységben a természettel és a világ körforgásával, önmagunkkal. Minél inkább sikerül ezt megvalósítani, annál kevésbé van ránk hatással a külvilág ítéletalkotó és szabályozó, korlátozó mivolta. És akkor mi van? Szabadság, béke, nyugalom, életszeretet, gondtalanság.
Szöveg: Füzi
A képen Krisna látható